Az integratív módszer számomra a pszichénk megismerésének kivételes útját jelenti, mely során módosult tudatállapotokat kiaknázva tudatunk mély rétegeit tesszük elérhetővé és átdolgozhatóvá. A transz egy teljesen hétköznapi tudatállapot, amely a tanulás és a változás természetes közege.
A munka során én magam is teljes nyitottsággal, a kliensre és magamra egyaránt figyelve vagyok jelen, ezáltal mélyítve a kapcsolódást és a közös munka hatékonyságát. Ebből a jelenlétből a másik valós szükségletei mentén tudunk haladni – a saját elvárásaim vagy előre komponált gyakorlatok helyett.
A szimbólumokon keresztül olyan tartalmak is hozzáférhetővé válnak, amelyek közvetlenül túlfélelmetesek, szégyenteljesek vagy ijesztőek lennének. Továbbá a szimbólum a megtapasztalt folyamat egyfajta sűrített lenyomataként tovább kísérhet, segítve a tapasztalás előhívhatóságát és a mindennapi gyakorlatba való átültetését is.
A közös munka során fejlődik a befelé figyelés, a belső világgal való kapcsolódás minősége és az egyes tartalmaktól való eltávolodás (megkülönböztetés) képessége is. Önmagunk mélyebb rétegeivel barátkozva növekszik a toleranciaküszöbünk, és ezzel párhuzamosan a személyiség is érlelődik. Mindez oda vezet, hogy a kliens a hozott problémáit egyre inkább elfogadja, nézőpontváltásra válik képessé, saját megoldásokat keres, kísérletezik, megküzdési stratégiákat hív életre, és hatékonyabban kiaknázza a saját erőforrásait. Nem utolsósorban egyre teljesebben tud önmagához és másokhoz is kapcsolódni, ezáltal a teljesség felé haladva.
Egyéni alkalmak személyesen Budapesten – a IX. kerületben (Ferencváros, Ernő utca) és a XI. kerületben (Újbuda, Lágymányosi utca) –, valamint online. Az alkalmak 60 vagy 90 percesek; az aktuális díjakat a főoldalon találod.
Az integratív konzultáció önismereti és életvezetési tanácsadás, amely nem helyettesíti az esetlegesen szükséges orvosi, pszichiátriai és/vagy pszichoterápiás kezelést.